• Az xAI szolgáltatja az amerikai kormány számára a Grok for Government mesterséges intelligencia eszközét.
  • Az M.I.-re vonatkozó megállapodás hatalmas előrelépés Elon Musk számára.
  • A milliárdos az OpenAI-val versenyzik.

A Védelmi Minisztérium nemsokára elkezdi használni a Grokot, Elon Musk milliárdos xAI startupjának mesterséges intelligencia chatbotját – írja a POLITICO. Az xAI Musk közösségi platformján, az X-en mutatt be a Grok for Government termékcsaládot, amelyet az Egyesült Államok kormányzati ügyfelei számára tesz elérhetővé.

A 200 millió dolláros szerződés fontos lépést jelent Musk mesterséges intelligenciája számára. A milliárdos programját az OpenAI közvetlen versenytársaként pozicionálta, amely szintén szerződést kötött a védelmi és technológiai szektorban.

Musk új termékeket is tervez kormányzati ügyfelek számára, például a nemzetbiztonságra összpontosító, egészségügyi és tudományos területen felhasználható alkalmazásokat, valamint minősített környezetben elérhető modelleket.

Ajánlott

SOKAK SZERINT 89 ELŐTT JOBBAN ÉLTEK
KEVÉS A KÖZALKALMAZOTT
VISZLÁT, SÖTÉTSÉG HERCEGE!
EGYRE MÉLYÜL A BIZALMATLANSÁG
K
PATRIOT RENDSZEREKET KAPHAT KIEV

A Grokot azonban az elmúlt napokban közfelháborodást váltott ki, miután „MechaHitlernek” nevezte magát, antiszemita megjegyzéseket tett és dél-afrikai „fehér népirtásról” beszélt. Az esetet követően Musk bejelentette, hogy változásokat hajtanak végre a programban. Az X közölte, hogy eltávolította a felháborodást kiváltó bejegyzéseket, illetve kiemelte, hogy a probléma nem a chatbotot működtető nagy nyelvi modellel volt kapcsolatos.