Lando Norris nyerte a Magyar Nagydíjat. A pole pozícióból induló Charles Leclerc a 4. helyen végzett

Lando Norris nyerte a vasárnap a Hungaroringen megrendezett 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat csapattársa, Oscar Piastri előtt. A különbség a futam végén mindössze 0,698 másodperc volt. Ezzel Norris az ötödik győzelmét aratta a 2025-ös szezonban és a kilencediket karrierje során.

A két versenyző közötti különbség az összetett rangsorban mindössze 9 pontra csökken a Forma-1-es nyári szünet előtt – írja a BBC.

A pole pozícióból induló Charles Leclerc vezette a versenyt az első felében, de nem tudta tartani a tempót a két McLaren pilótával és George Russell-lel, aki a 62. körben megelőzte. Leclerc a 4. helyen végzett. A verseny utáni nyilatkozataiból kitűnik, hogy neheztel csapatára, amiért nem hallgattak rá az autó beállításait illetően.

Lewis Hamilton, aki 12. helyen végzett a szombati időmérő edzésén. A Ferrari pilótája a kudarcát követően rendkívül csalódottan nyilatkozott. A vasárnapi nagydíjon ugyanazon a pozíción fejezte be a futamot.

Exit mobile version