Izrael folytatni fogja az Irán elleni hadműveleteit

Negyedik napja tart az izraeli-iráni háború. Irán hétfőn hajnalban rakétatámadásokat indított Izrael ellen, az ország központi részén nyolc személy életét vesztette. A hétvégén az izraeli légierő az iráni Forradalmi Gárda nemzetközi műveleteiért felelős egysége, az Iránnal szövetséges közel-keleti szerzeteket segítő Kudsz Erők főparancsnokságát támadta meg – jelentették az Izraeli Védelmi Erők (IDF).

„A főparancsnokságon a Kudsz ügynökök terrorista támadásokat terveztek Izrael ellen, iraki, libanoni és egyiptomi ügynököket használva,” jelentette ki az IDF szóvivője. Az IDF által közzétett videón tíz megsemmisített teheráni helyszín látható, amelyekről azt állították, hogy kudsz és katonai célpontok voltak.

Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete arról számolt be, hogy a Tel-Aviv-i nagykövetség közelében becsapódott iráni rakéta miatt kisebb károk keletkeztek az épületben, de az amerikai személyzet tagjai nem sérültek meg.

Izrael folytatni fogja az Irán elleni hadműveleteit – mondta vasárnap az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Eyal Zamir.

„A hadjárat kezdete óta meglepetésszerűen és megtévesztően jártunk el. Az első csapásban megsemmisítettük a katonai főparancsnokságot,” mondta, és hozzátette, Izrael biztonsága hosszútávú garantálása érdekében folytatni fogja a katonai műveleteket.

Az IDF vezetője felszólította az izraeli lakosságot, hogy tartsák be a hadsereg utasításait.

„Tudtuk, hogy a támadásnak ára lesz” – utalt az izraeli áldozatokra és hozzátette, Izraelnek most kellett cselekednie, mielőtt nem túl késő.

Exit mobile version