Trump a Készségesek Koalícióján felszólította az európaiakat, hogy vessenek véget az orosz energiahordozók vásárlásának

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön azt mondta az európai vezetőknek, hogy Európának le kell állítania az orosz olaj vásárlását, amely szerinte segít Moszkvának finanszírozni az Ukrajna elleni háborúját – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője.

Trump felhívása Emmanuel Macron francia elnök vezetésével megtartott Készségesek Koalíciója országainak tanácskozásán hangzott el, amelyen a résztvevők a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciákról tárgyaltak egy Oroszországgal kötött békemegállapodás létrejötte esetén.

„Trump elnök hangsúlyozta, hogy Európának véget kell vetnie az orosz kőolaj vásárlásának, ami hozzájárul a háború finanszírozásához: Oroszország egy év alatt 1,1 milliárd eurót keresett az EU-nak eladott üzemanyagokból” – mondta a Fehér Ház egyik kormányzati tisztviselője.

A tisztviselő hozzátette, hogy Trump a telefonbeszélgetés során azt is elmondta, hogy „az európai vezetőknek gazdasági nyomást kell gyakorolniuk Kínára az orosz háborús erőfeszítések finanszírozása miatt”.

A legtöbb európai ország 2022-ben leállította az orosz kőolaj, 2023-ban pedig az orosz üzemanyag importját. A tanácskozáson ugyanakkor nem derült ki, hogy Trump a Magyarország és Szlovákia által folytatott kőolaj-importra, vagy az orosz kőolajból harmadik országokban, például Indiában finomított üzemanyagok importjára utalt.

Exit mobile version