• Netanjahut a nemzetközi elfogatóparancs értelmében a magyar hatóságok kötelesek lettek volna letartóztatni, ehelyett katonai tiszteletadással fogadták.
  • Orbán Netanjahut azzal a hírrel köszöntötte, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
  • A magyar és izraeli miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott, majd Trumppal is beszélgettek telefonon.

Noha azonnal le kellett volna tartóztatni Benjamin Netanjahut, amint magyar földre lépett, Orbán Viktor miniszterelnök inkább szívélyesen fogadta és már érkezésekor közölte vele, hogy kilépteti Magyarországot az ellene elfogatóparancsot kibocsátó Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). Netanjahu ellen tavaly novemberben bocsátottak ki elfogatóparancsot háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A BBC közlése szerint azonban Magyarország hiába jelentette be kilépését, jogilag vállalt kötelezettségeit nem lehet azonnal megszüntetni: az ICC működését meghatározó, 2002. szeptember 10-én New Yorkban elfogadott megállapodásból való kivonulás akár egy évig is eltarthat. Magyarország az ICC alapító tagja, és most az első EU-s állam lesz, amely kilép a világszerte 125 ország által támogatott intézményből.

Ajánlott

KÉSZÜLNEK A KONKLÁVÉRA
TEMETÉSI ELŐKÉSZÜLETEK
EGY KORSZAK LEZÁRULT
A KELETI SZÁRNY VÉDELMÉT SZIMULÁLJÁK

Szerződéses kötelezettségeit Orbán tüntetően figyelmen kívül hagyja, hiszen már az elfogatóparancs kibocsátásának napján meghívta Magyarországra izraeli kollégáját, tegnap pedig katonai tiszteletadással fogadta, majd közös sajtótájékoztatót tartottak, számolt be a 444. Az eseményen Orbán kijelentette, Magyarországon él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége, ugyanakkor itt vannak a legnagyobb biztonságban, mert zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmus ellen. Kifejtette, szerinte az antiszemitizmus az illegális migrációval együtt érkezik Nyugat-Európába, ahol a brüsszeli elit nem tud vagy nem is akar fellépni ellene. Beszélt az ICC-ről is, amelynek működése szerinte politikailag motivált, amit mi sem mutat jobban, mint az Izraellel szembeni döntések. „Ezzel a fórummal nem tudunk és nem is akarunk közösséget vállalni” – mondta.

Netanjahu megköszönte Magyarország Izraelnek nyújtott támogatását a NATO-ban, az EU-ban, az ENSZ-ben, és megköszönte, hogy a „korrupt” és „rohadt” ICC ellen is felszólalt. Netanjahu szerint Magyarország és Izrael is a zsidó-keresztény nyugati civilizációt védi, amit most a Hamász terroristái támadnak, tehát végső soron Európát védik. S noha Európában ez nem mindenkinek világos, Orbán Viktor megérti.

Orbán és Netanjahu együtt telefonáltak Donald Trumpnak, a három politikus főleg arról beszélt, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, és megvitatta az esetleges további lépéseket is az ügyben, tájékoztat a 444.

Az Egyesült Államok nem tagja az ICC-nek, sőt a Trump-adminisztráció kifejezetten ellenséges az intézménnyel szemben. Februárban Donald Trump egy rendeletet is aláírt, mely szerint szankciókkal sújtja az ICC, mert szerinte törvénytelen és alaptalan lépéseket tesz mind az Egyesült Államokkal, mind pedig Izraellel szemben.