Az izraeli legfelsőbb bíróság kimondta: az állam nem biztosít elegendő élelmet a palesztin foglyoknak

Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az állam nem biztosít elegendő élelmet a palesztin foglyoknak, és ezen javítania kell – írja a BBC.

A három bíróból álló testület kijelentette, hogy az állam törvény szerint köteles „az alapvető megélhetési szint biztosításához” szükséges ellátmányban részesíteni a foglyokat. Az izraeli börtönökben több ezer palesztint tartanak fogva, akiket terrorizmussal vádolnak, emellett ezreket tartóztattak le a háború kezdete óta.

A tűzszüneti tárgyalások megrekedtek, de Donald Trump vasárnap egy „utolsó figyelmeztetést” intézett a Hamászhoz, sürgetve, hogy fogadja el a Gázában fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodást. A Truth Social platformon közzétett bejegyzésben Trump azt mondta, hogy Izrael elfogadta a feltételeit, és „itt az ideje, hogy a Hamász is elfogadja”. Az elnök azt írta, hogy „ez az utolsó figyelmeztetésem, nem lesz több!”

A Hamász egy nyilatkozatban reagált, és azt mondta, hogy készen áll „tárgyalóasztalhoz ülni”. Trump azt is elmondta a riportereknek, hogy „hamarosan megszületik egy gázai megállapodás”, és hogy szerinte az összes túszt visszaszolgáltatják. A Gázában még mindig fogva tartott 48 túsz közül a feltételezések szerint legalább 20-an életben vannak.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint a Hamász feletti teljes győzelmet nyomán a túszok hazakerülnek. Izraelben több ezren vonultak utcára a háború befejezését követelve, a tüntetők sürgetik a miniszterelnököt, hogy fogadjon el egy megállapodást.

Netanjahu a gázai offenzíva leállítására vonatkozó nemzetközi felhívások ellenére kijelentette, hogy az IDF fokozza a hadműveleteket Gázavárosban és környékén. A gázai egészségügyi tisztségviselők jelentései szerint az elmúlt 24 órában legalább 87 ember vesztette életét.

Az izraeli emberi jogi csoportok régóta kritizálják a börtönviszonyokat, és tavaly petíciót nyújtottak be, azzal érvelve, hogy a megváltozott élelmezési politika alultápláltságot és éhezést okoz a foglyok körében. Az Izraeli Polgári Jogokért Egyesület, a petíciót benyújtó csoportok egyike az ítélethirdetés után az X-en közzétett bejegyzésben kérte annak azonnali végrehajtását.

Izrael a hétvégén fokozta a támadást. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vasárnap megtámadtak egy magas épületet – már a harmadikat, amelyet az utóbbi három napban megsemmisítettek –, azt állítva, hogy a Hamász használta azt. A palesztin belügyminisztérium tagadta az információt.

Exit mobile version