A hatóságok tiltása ellenére is megszervezik szombaton a Budapest Pride-ot

A hatósági tiltások ellenére is megszervezik holnap a Budapest Prid-ot. A szervezők a rendezvény honlapján és Facebook-oldalán közölték, hogy szombaton 14 órakor a Városháza parkban lesz a gyülekező, majd 15 órakor indulnak el a Kiskörúton, át a Szabadság hídon, hogy végül a Műegyetem elé érkezzenek meg.

A Fővárosi Önkormányzat bejelentette, saját rendezvényeként tartja meg a Pride-ot, így értelmezése szerint az eseményre nem vonatkozik a gyülekezési törvény módosítása, illetve a rendőrség Pride-ot betiltó határozata.

A rendőrség egy közleményt bocsátott ki, amelyben nyomatékosította, hogy a felvonulást szervező Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány nem egyeztetett a rendfenntartó erőkkel, illetve a felvonuláson résztvevők büntetőjogi felelősségét emelte ki.

A Telex idézte Tuzson Bence igazságügyi minisztert, aki azt írta a Facebookon, hogy Karácsony Gergely főpolgármester akár egy év börtönbüntetést is kaphat a Pride megszervezése miatt, az esemény résztvevői pedig szabálysértési eljárásra számíthatnak. Karácsony válaszában nevetségesnek nevezte Tuzsony fenyegetőzéseit és hozzátette, az igazságügyi miniszter nincs tisztában a törvénnyel.

Az idei felvonulás túlmutat az LMBTQ+-közösség jogaiért való kiálláson, inkább kormányellenes megmozdulásként értelmezhető, amely a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette: uniós politikusok és tisztségviselők tucatjai jelezték részvételi szándékukat. A Telex a CNN alapján arról számol be, hogy 6 európai parlamenti frakció 70 képviselője jelezte, hogy részt venne az idei Budapest Pride-on, amelyen szintén részt vesz majd Hadja Labib, az Európai Bizottság egyenlőségért is felelős biztosa. Nicu Ștefănuță EP-alelnök, a Zöldek romániai EP-képviselője is beszédet mond.

Ursula von der Leyen EB-elnök felkérte a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék a rendezvényt. Orbán Viktor azzal vágott vissza, hogy az EB elnöke tartózkodjon a tagállamok rendészeti ügyeibe való beavatkozástól.

Orbán Viktor csütörtökön úgy nyilatkozott, nem oszlatják majd fel a Pride-ot. Szavai szerint Magyarországon mindenki gyülekezhet, ez alkotmányos jog. Egy dolgot nem lehet, hogy amikor alkotmányos jogok ütköznek, akkor bármelyik a gyermekvédelem fölé kerekedjen. „Arra kérünk mindenkit, hogy ne csináljanak ilyet. De ha ilyet csinál valaki, akkor van egy világos jogszabályi rendszer, aminek ilyenkor érvényesülnie kell.” – idézte a miniszterelnököt a Telex.

Kiemelt fotó: a Budapest Pride hivatalos Facebook-oldala

Exit mobile version