• A romániai középiskolai oktatásban a diákok 99%-a tanul legalább két idegen nyelvet.
  • Ebben a tekintetben csak Franciaország előz meg, ahol ez az arány 99,8%.
  • Csehország is dobogós a maga 98,5%-ával.
  • EU-szinten Spanyolország, Írország és Portugália a sereghajtók.
  • Romániában angolul tanulnak a legtöbb középiskolás,
  • A nyelvek népszerűsége tekintetében az angol után nagy lemaradással a spanyol és a német nyelv következik.
  • Az EU-ban a diákok mintegy 60% tanul legalább két idegen nyelvet.

Noha a romániai oktatási rendszer nem számít etalonnak, a nyelvtudás terén mégis az európai élmezőnyben helyezkedik el. Az Eurostat statisztikái szerint dobogósak vagyunk: a második helyen állunk az EU-ban a középiskolában oktatott idegen nyelvek számának tekintetében.

EU-szerte csak Franciaország előz meg minket, ahol a diákok 99,8%-a tanul két vagy több idegen nyelvet. A romániai oktatás azonban – több mint 99%-kal – közel áll ehhez az arányhoz, a bronzérem pedig Csehországé (98,5%). Ezen a téren a spanyolok, az írek és a portugálok a sereghajtók.

A szakképzés esetében pedig egyenesen az első helyen állunk, a diákok 97,2%-a tanul idegen nyelveket. Az angol marad a leggyakrabban oktatott idegen nyelv, a diákok 96%-a tanulja. A második helyen, de nagy lemaradással a spanyol szerepel, 27%-kal, a rangsorban a német, a francia és az olasz következik.

Ajánlott

HOGYAN LÉPHETNEK BE AZ EU-BA A KÜLFÖLDIEK?
TRUMP KRITIZÁLJA OROSZORSZÁGOT
TRUMP KIKÉNYSZERÍTENÉ A BÉKÉT
ÉHÍNSÉG PUSZTÍT GÁZÁBAN
KANADA IS ELISMERI PALESZTINÁT
AZ M.I. HÁTULÜTŐI

Összességében az EU-ban a középiskolások mintegy 60%-a tanul legalább két idegen nyelvet.