- Az MIT szerint a mesterséges intelligencia projektek mindössze 5%-a hoz gyors bevételt.
- A legtöbb vállalat nem képes integrálni a mesterséges intelligenciát a tevékenységébe.
- Az M.I.-használat tekintetében a 19-20 éves fiatalok által vezetett start-upok a legsikeresebbek.
A generatív mesterséges intelligencia sokat ígér a vállalkozásoknak, de a gyakorlatban nem mindig válik be ennek az eszköznek a használata. Az MIT jelentése szerint a nagyvállalatok mesterséges intelligencia projektjeinek 95%-a nem hoz eredményt, csak 5%-ban sikerül a bevételeket rövid időn belül növelni. Ebből a szempontból a kis start-upok a legsikeresebbek.
Advertisment
Melyek az MIT-jelentés főbb megállapításai?
A MIT NANDA kezdeményezése által készített „A GenAI-szakadék: a mesterséges intelligencia helyzete az üzleti életben, 2025-ben” című jelentés szerint az elemzett 300 nyilvános projekt mindössze 5%-a hozott gyors bevételnövekedést. A fennmaradó 95% stagnált, anélkül, hogy hatással lett volna a nyereségre. A 150 vezetővel készített interjún és 350 alkalmazott bevonásával végzett felmérésen alapuló tanulmány azonosította a fő problémát: a hatékony integráció hiányát a munkafolyamatokba. Aditya Challapally vezető szerző szerint sok vállalat a szabályozást vagy a modelleket hibáztatja, de az igazi akadály a szervezetben keresendő.
Kinek sikerül valóban kihasználni a mesterséges intelligenciát?
Aditya Challapally szerint a legnagyobb nyertesek a 19-20 éves fiatalok által vezetett start-upok. Néhányuknak mindössze egy év alatt sikerült a nulláról 20 millió dolláros bevételre jutniuk. De mi lehet a titkuk? Kiválasztanak egyetlen kritikus problémát, és arra nagyon jó megoldást kínálnak, emellett okos partnerségeket hoznak létre olyan cégekkel, amelyek használják a termékeiket. Ezzel szemben a nagyvállalatok saját megoldások kiépítésén gondolkodnak, és kétszer gyakrabban buknak el, mint azok, akik a technológiát speciális szolgáltatóktól vásárolják. A szabályozott ágazatokban, mint például a pénzügyi szektorban, a belső fejlesztési tendencia még több elakadást okoz.