Törvénymódosítás: nem fizetik ki a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérletét

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat, írja az Agerpres.

A szociáldemokrata politikus hétfőn a parlamentben a sajtónak elmondta, hogy a készülő törvénymódosító tervezetével egy joghézagot szeretne kiküszöbölni. Ez lehetővé teszi, hogy a azoknak a képviselőknek és szenátoroknak is kifizessék az albérletét a parlament költségvetéséből, akiknek akár több ingatlanuk is van Bukarestben.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tervezete szerint nem számolhatják el a bérleti díjat azok a parlamenti politikusok sem, akiknek a házastársa rendelkezik ingatlannal a fővárosban. ‘Ez erkölcsi kérdés’ – tette hozzá a képviselőház vezetője.

A politikus elmondta, hogy a sajtó jelzései után érezte szükségét a törvénymódosításnak, amellyel egyetért a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu is. ‘Még ma benyújtom a tervezetet’ – közölte Ciprian Șerban.

Kiemelt fotó: Ciprian Șerban hivatalos Facebook-oldala

Exit mobile version