• Szerda délután folytatódnak a pártok közötti egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedésekről.
  • Hétfőn politikai tárgyalásokra került sor, a keddi egyeztetéseken pedig a lehetséges intézkedések gazdasági vetületeit is alaposabban megvitatták.
  • Az eddigi egyeztetéseken mintegy 60-80 lehetséges intézkedést vettek számba a pártok képviselői.
  • A felek megállapodtak néhány fontos irányvonalban és célkitűzésben.

Szerda délután 15 órától folytatódnak a pártok közötti egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedésekről – közölte Radu Burnete gazdasági és társadalmi kérdésekben illetékes elnöki tanácsadó.

Az Agerpres beszámolója szerint Facebook-bejegyzésében Burnete azt írta, történt előrelépés a négy párt közötti keddi tárgyalásokon, amelyeken kizárólag a kiadáscsökkentési lehetőségekről volt szó. A felek megállapodtak néhány fontos irányvonalban és célkitűzésben, amelyeket a következő napokban részletekbe menően megvitatnak az illetékes munkacsoportokban. Szerda délután 3 órától a közberuházások szempontjából is megvizsgálják a költségcsökkentés lehetőségeit, majd a költségvetési bevételek növelését célzó lehetséges intézkedéseket veszik számba – tette hozzá Burnete.

Nicușor Dan államfő kedden Chișinăuban azt nyilatkozta, hogy nem akadtak el a pártok közötti tárgyalások. Beszámolója szerint az eddigi technikai egyeztetéseken mintegy 60-80 lehetséges intézkedést vettek számba a pártok képviselői, néhánynak a költségvetési hatását is megvizsgálták. Hétfőn jobbára politikai tárgyalásokra került sor, a keddi egyeztetéseken pedig a lehetséges intézkedések gazdasági vetületeit is alaposabban megvitatták – magyarázta. 

Ajánlott

RADAROK SZÁZAIT TELEPÍTIK
TUSK: NEM VOLT VÉLETLEN A TÁMADÁS
III. KÁROLY FOGADJA TRUMPOT
ITT AZ IPHONE 17
SZANKCIÓKKAL FENYEGET AZ EB ELNÖKE
ITT A VILÁG LEGGAZDAGABB ORSZÁGAINAK LISTÁJA!

Kiemelt fotó: Nicușor Dan hivatalos Facebook-oldala