A Cotroceni-palotában fogadja ma Nicușor Dan államfő António Costát, az Európai Tanács elnökét

António Costa szeptember 3-án a Cotroceni-palotában találkozik Nicușor Dan román elnökkel. A hivatalos látogatás az Európai Tanács elnöke szeptember első három hetében beütemezett körútjának része, amelynek során uniós fővárosokat keres fel.

A Cotroceni-i találkozón a politikusok négyszemközti megbeszéléseket folytatnak, majd az államfő stábja Costa delegációjának tagjaival tanácskozik. A megbeszéléseken az Európai Tanács következő időszakra vonatkozó politikai prioritásairól, valamint a testületen belüli munkamódszerekről lesz szó. Costa látogatásának célja, hogy meghallgassa és megértse az európai vezetők prioritásait a konszenzus és a megerősített együttműködés kialakítása érdekében.

Costa két nappal Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének érkezése után látogat Bukarestbe. A magas rangú európai politikusok látogatása egyértelművé teszi Romániának a regionális biztonság terén és Ukrajna újjáépítésében játszott fontos szerepét, illetve az ország energetikai potenciáljára is rámutat.

Exit mobile version